fbpx
vonz a külföldi munka

Felmerült benned a gondolat, hogy másik országban dolgozz? Vonz a külföldi munka, az új lehetőség ígérete, és taszít is az ismeretlentől való félelem, a bizonytalanság? Nem kell aggódnod: fel tudsz készülni az új életedre. 5+ 1 tippet hozok neked, hogyan.

Persze mindent nem tudsz előre átlátni, és bebiztosítani. A döntésed viszont könnyedebben tudod meghozni, ha jóval több részletet és szempontot ismersz meg, mint amiről most tudomásod van.

Hogyan tájékozódj? 

1. Nézz körül az interneten

Ez az első lépés, ami egy általános összbenyomást fog adni neked. Keress rá az országra, adott városra, ahova menni akarsz, a cégre (ha van már konkrét), nézz helyszíni képeket.

Keress rá a kinti iparkamarára, nézz utána a kiköltözési feltételeknek, a megélhetési költségeknek. Ez utóbbi azért is fontos, hogy ne a magyar jövedelmi viszonyokhoz mérten kalkulálj, hanem azt vedd figyelembe, hogy ott, a helyszínen elegendő-e a kínált fizetés a kényelmes megélhetésre.

2. Kérdezz körbe az ismerőseid között

Miután előzetesen tájékozódtál, és van már egy általános kép benned, kezdj el beszélni a terveidről, és kérdezd meg az ismerőseidet, barátaidat, ki mit tud az adott helyszínről, milyen tapasztalatai vannak – akár teljesen máshol átélt külföldi munka vállalásáról.

Vigyázz! Ez a legrizikósabb rész, itt könnyen elcsúszhatsz, és feladhatod, ha sok olyan ismerősöd van, aki negatív tapasztalatokat élt át, vagy kritikával illeti az egyes országokat. Vedd figyelembe, hogy ezek mind szubjektív, azaz saját élményekhez kapcsolódó vélemények, és korántsem biztos, hogy te hasonlókat fogsz tapasztalni.

Hallgasd meg őket, kezeld őket forráskritikával, raktározd el az elmédben, és ne engedd, hogy eltántorítson. Inkább lépj tovább a következő pontra.

3. Keress az online médiában helyszíni csoportokat

Ma már játszi könnyedséggel találsz külföldi magyarok csoportot a közösségi médiában, pl. Facebookon. Nézd meg, ők miről kommunikálnak, mik az általános témák a csoportban, mi foglalkoztatja a tagokat. Először csak szemlélődést javaslok, régebbi posztok elolvasását, tájékozódást. Nem mindig fogadják kitörő örömmel a századik olyan kérdést, amire már ezer válasz született (lásd: Milyen az élet X országban? Milyen külföldi munka lehetőséget találok ilyen és ilyen végzettséggel? stb.)

Amikor már látod a hangulatot, és képben vagy a tartalommal, akkor kérdezhetsz tőlük bátran. Konkrétumokról érdeklődhetsz egy poszt megírásával, vagy megkereshetsz privát üzenetben olyat, aki aktívan kommunikál, és segítőkész az újakkal.

4. Vedd fel a kapcsolatot a potenciális munkaadókkal, kollégákkal

Abban az esetben, ha pontosan tudod, hova szeretnél menni, nézd meg az ottani potenciális munkalehetőségeket. Böngéssz hirdetési ajánlatokat, nézd meg az általad preferált iparágban a cégeket, keress fórumokat, ahol kapcsolódni tudsz ott dolgozókkal.

Ez megtörténhet egyébként a Facebook csoporton keresztül is, ha rákérdezel, ki dolgozik ott, vagy ki ismer valakit, aki ott dolgozik. Mindig akad egy-egy tag, akinek van kapcsolata.

Itt is érvényes ugyanaz, mint a barátoknál: egy vélemény csak egy saját megélés, amit egyáltalán nem biztos, hogy te is így tapasztalsz majd meg. Minél több embert hallgatsz meg, annál szélesebb körű rálátásod lesz, és ki tudsz alakítani magadban egy összbenyomást.

5. Utazz el a helyszínre

Ha megteheted, utazz el arra a helyszínre, amit kinéztél magadnak. Mert lényeges persze, hogy milyen munkát vállalsz, ám annál sokkal fontosabb, hogyan érzed magad az adott környezetben. Hiába vonz a külföldi munka, hiába a csábítás, ha nem tudsz beilleszkedni a város hangulatába, ha frusztrál az időjárás, a túl tiszta/szemetes utcák és még sok-sok minden.

Ezért a legideálisabb, ha személyesen győződsz meg arról, hogyan érzed magad a vágyott új lakhelyeden. Az is hasznos, ha olyan helyre akarsz költözni, ahol már jártál. Ám vigyázz, más a nyaralás, átutazás élménye, és megint más huzamosabb ideig ott élni. Ezért azt javaslom, menj vissza újra, és nézz körül olyan szemmel, hogy már tudod, minden napodat ott fogod tölteni.

+ 1 Professzionális támogatás

Nos, ezek a javaslatok érvényesek akkor is, ha ismered a konkrét célpontodat, és akkor is, ha még csak fontolgatod a váltást, és elképzelésed sincs, milyen irányban. Ez utóbbi esetben nyilván több utánajárást és idő-ráfordítást igényel a kutakodás.

Ezért, ha úgy gondolod, megspórolsz magadnak több napnyi internet előtt töltött időt, és első kézből kérsz segítséget, akkor várlak nagyon nagy szeretettel Máltára, egy hosszú hétvégére.

Én 6 éve költöztem ki, látok, és támogatok sokakat a beilleszkedésben, és mivel sokat utazok, és több hónapot töltök egy-egy országban, ezért elég széles körű tapasztalataim vannak a lehetőségekről.

Olyan programot ajánlok neked, ahol pihenéssel, kikapcsolódással, feltöltődéssel gazdagodsz, miközben 2 órában átbeszéljük, mi a terved, milyen képességeid segítenek a megvalósításban, és mire érdemes fókuszálnod. Ez nem egy sima kiköltözési tanácsadás, hanem egy mélyebb, alaposabb feltárást, és globális rálátást adó beszélgetés.

Kalandra fel! Utazz egy hosszú hétvégére Máltára, hogy magadba szívd az új élet varázsát, informálódj, rátalálj az igazi mozgatórugóidra, és a válaszaidra.

Várlak nagyon nagy szeretettel. Itt találsz bővebb információkat a Hosszú hétvége programomról:

MEGNÉZEM A HOSSZÚ HÉTVÉGE PROGRAMOT >

A linkre kattintva megnézheted a szállást, olvashatsz a programokról, és az oldal alján található űrlapot töltsd ki, ezután felveszem veled a kapcsolatot személyesen, és megbeszéljük a számodra legkedvezőbb időpontot. Csak allasgyorsan.hu olvasóként kapod a külföldre költözéssel kapcsolatos támogatást.

A szerzőről

Gürtler Szilvia

ICF minősített coach

Nemzetközi minősítéssel rendelkező coachként segítelek, hogy kiteljesedj abban a hivatásban, ami lelkesedéssel, örömmel tölt el. Minden tapasztalatommal, tudásommal segítelek, hogy eljuss oda, ahova magadat álmodod. 

Belépés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Gyorskereső

Kosár

Kosár